Verner Panton

Verner Panton

Dán bútortervező, építész és grafikus

1926-1998

Élete és munkássága Verner Panton 1951-ben diplomázott a koppenhágai Királyi Akadémián. Egy rövid ideig Arne Jacobsen építész irodájában dogozott, majd európai körútra indult, hogy befektetőket találjon. Miután visszatért utazásáról, tele volt ötletekkel, és megkapta élete első fontos munkáját, a Komigen Inn beltéri tervezését. Ennek eredményeképp született meg a „Cone –Szék”, ami piros színével nagy szenzációt váltott ki. Innovatív javaslatai által (összecsukható ház, karton és műanyag ház) hamar híressé vált. Egyik legismertebb munkája egy német hajó belső tere, ami jelenleg múzeumként működik. Saját irodáját 1955-ben alapította meg. Szakítva a dán hagyomány egyszerű, tiszta vonalaival, fából készült bútoraival, Panton bátran kísérletezett a színekkel és új anyagokkal. Panton leghíresebb alkotása az 1960-ban készült Panton-szék. Ez volt a világon az első, egy darabból fröccsöntött, konzolos szerkezetű, egymásra rakásolható szék. Műve azonnal sikert aratott. Karcsú alakjával, élénk színeivel a hatvanas évek jelképévé vált, de 1968-ig kellett várni ahhoz, hogy elinduljon a tömeggyártása az amerikai Herman Miller vállalatánál. Panton nemcsak bútorokat, hanem lámpákat, textíliákat is tervezett. Színrendszerét a mai napig használják szerte a világon. Élénk színű szőnyeg- és tapétamintái az Op art hatása alatt készültek. Lámpái közül meg kell említeni a kagyló sorozatot, az egyedi csillárokat, a „Globe” függő lámpát, és a futurisztikus UFO mintás csillárt. 1970-ben a kölni Visiona kiállításra tervezett egy játékos, sokszínű szobát, ami által szemléltetni tudta a mikrokörnyezet iránti érdeklődését.