Jindrich Halabala

Jindrich Halabala

Cseh bútortervező

1903-1978

Halabala 20 évesen iratkozott be az Iparművészeti Főiskolára Prágában, ahol Pavel Janák professzor tanítványa lett. A főiskola előtt már tapasztalatot gyűjtött apja asztalosműhelyében, és dolgozott Jan Vanek tervező mellett az United Woodcrafts Manufacturers cégnél is. A diploma megszerzése után 1926-ban, rövid ideig Bohumil Hübschmann stúdiójánál dolgozott Prágában, majd az UP cégprágai részlegének igazgatójává nevezték ki. Sokoldalú tehetségének köszönhetően a cég Brno-i részlegének irányítására kapott felkérést, majd 1946-ig fejlesztési vezető lett. Nemcsak a fejlesztésekért, hanem a cég termékeinek promóciós és eladási stratégiájáért is felelős lett. Halabala rendszeresen támogatta a szaklapokat, előadásokat tartott szakközépiskolákban és főiskolákon, majd később, mint a bútorgyártók szövetségének elnöke, nagy szerepet játszott a cseh bútoripar átalakításában. Két nagyszabású munkája a moduláris bútorokból álló H és E sorozat. Emellett acélcső bútorokat, és fából készült székek széles választékát tervezte. A székek, asztalok, kis fotelok mellett napjaink legkeresettebb Halabala termékei a hajlított fából készült karosszékek, az íróasztalok, és a magas háttámlájú étkezőszékek. Halabala tervei megtalálhatóak a müncheni Die Neue Sammlung, a brnoi Moravská Galerie, és az Olomouc Művészeti Múzeum állandó gyűjteményeiben.