Egon Eiermann

Egon Eiermann építészetet tanult 1923 és 1927 között a "Technische Hochschule" –ban Berlinben, ahol Hans Poelzig volt a mestere. 1928-1929-ban építészként dolgozott a Karstadt AG építészeti irodánál Hamburgban, majd egy évvel később a BEWAG-nál (Berliner Elektrizitätswerke AG) Berlinben. 1931-től 1945-ig Eiermann önálló építész volt Berlinben. A háború után praxisát átköltöztette Mosbach-ba, ahol az építész Robert Hilgers lett a munkatársa 1946-tól 1965-ig, mikor Eiermann átköltözött Karlsruhe-be. 1947-ben a "Technische Hochschule" tanára lett, építészetet tanított egészen a haláláig. 1951-ben a Council for Design alapító tagja volt. 1955-ben a Művészeti Akadémia tagjáváválasztották. 1962-ben Paul Baumgarten-nel és Sep Ruf Egon-nal a berlini Parliament és Bundesrat épületének tervezőbizottsági tagja lett. Ugyanebben az évben munkáját a Berlin Művészeti Díjjal ismerték el.
Egon Eiermann's legfontosabb épületei a Ciba AG gyár Wehr/Baden-ben (1958), az új "Gedächtnis-Kirche" Berlinben (1957-63), és a highrise for members of the Német Parlament Bonn-ban (1965-69). A Washingtoni Német Nagykövetség (1962-1964)is Eiermann tervei alapján készült. Sep Ruf-fal együttműködve tervezte az 1958-as Brüsszeli Kiállítás német részét:nyolc acél és üvegpavilont. A stuttgarti IBM központ és a német Olivetti adminisztrációs épület (1972) már Eiermann halála után készült el.
Eiermann bútorokat is tervezett, és néhány épületének belsőépítészeti terveit is ő készítette. Legsikeresebb bútorterve az "E 10" kosár szék (1954), aminek prototípusát a "Wie wohnen" kiállításra készített 1948-ban. Ugyanilyen népszerű volt az "SE 18" összecsukható szék, amit a Wilde & Spieth cégnek tervezett.