Finn Juhl
Dán bútortervező
1912-1989
Élete és munkássága
Finn Juhl volt az első nemzetközileg elismert dán bútortervező. A koppenhágai Királyi Akadémián végzett építész szakon. Miután lediplomázott, Vilhelm Lauritzen-nél dolgozott építészként. 1945-ben megalapította saját tervezőirodáját Koppenhágában. A bútortervezés mellett az építészetet sem hanyagolta el. Mindkét területen rendkívül tehetséges volt, munkáiban kombinálta a két terület ismereteit. Terveiben szakított a hagyományokkal, és saját egyedi ötleteit valósította meg. Tervei még önálló karrierje előtt híressé váltak, már 1942-ben díjat nyert saját otthonának terveivel. 1945-50 között a Frederiksberg Szakközépiskolában is tanított. 1951-ben ő tervezte a híres Chicago's Good Design kiállítás enteriörjét. Következő nagy projektje New Yorkban, az ENSZ Gyámsági Tanácsának (1951) tervezése volt. Az itt szerzett elismerései és kapcsolatai által kikövezte a nemzetközi utat a többi dán tervező számára, és a „dán modern” egyik alapítója lett. 1957-ben a Milan Triennials-on öt aranyérmet kapott. Egyik legismertebb bútora a Vezér szék (1949), mely Juhl újító ötletének szép példája: a szék ülését és hátát elválasztja a fa kerettől. Ugyanezzel az elvvel készült a 45- szék (1945), melynél a hangsúly az elegánsan kialakított karfán van. Székeinek ülőfelületei általában kárpitozottak voltak, szemben a kemény fából készült ülésekkel. Juhl terveiben – elődeitől eltérően- nagyobb hangsúlyt fektetett a formára, mint a funkcióra, ezáltal szakított a Klint-Iskola hagyományaival. Székeit a felhasználó szempontjait szem előtt tartva tervezte. Többségük rövid és széles, mély üléssel, ergonomikusan hajlított háttámlával. Juhl tehetséges tervező volt, aki megelőzte korát. A Finn Juhl Diplomat sorozat darabjai, de más székei és kanapéi felveszik a versenyt a mai bútorokkal.