Ilmari Tapiovaara
Finn belsőépítész, designer
1914-1999
Ilmari Tapiovaara 1937-ben belsőépítészként diplomázott a helsinki Central School of Applied Arts-on, majd hat hónapon át assszisztensént Le Corbusier irodájánál dolgozott Párizsban. 1938-ban művészeti igazgatóként és tervezőként kezdett dolgozni az Asko Oy cégnél, ami Finnország legnagyobb bútorkészítő cége volt. 1941-ben a Keravan Puuteollisuus Oy cég kereskedelmi és művészi igazgatója lett. 1946-47 között feleségével a Domus Akadémia számára terveztek a diákoknak szálláshelyeket (Tech Student Village, 1951). Ennek a projektnek a keretében készült a híres Domus Stacking szék.
Ilmari Tapiovaara csodálója volt Alvar Aalto munkáinak, saját munkáit is az ő elméletei alapján akarta készíteni. Tapiovaara is ráérzett a funkcionalizmus lényegére, és az építészetet tekintette munkái kiindulópontjának. Számos széke és más bútora mellett közösségi terek létrehozásán is dolgozott, bankok, hivatalok, hotelek és bemutatótermek belsőépítészeti tervei valósultak meg a 40-es évektől kezdődően. Tapiovaara munkáinak fő jellemzője, hogy minden egyes művét többféle változatban készítette el, és újra kiadta őket más formában. Ez történt a Fanett-Demoiselle székkel (1957); híres Domus székkel (1946), amit később a Knoll gyártott Finnchairnéven,a Trienna székkel (1954); a Lukki székkel, a Otto evőeszköz készlettel (1986); vagyaMaija Mehiläinenlámpával, amit először az Asko (1957), később a Santa & Cole gyártott.
Tapiovaara külföldön is dolgozott. 1952-53- ban a chicagói Illinois Institute of Technology professzora volt, közben egy rövid ideig Mies van der Rohe irodájánál is dolgozott. Az ENSZ fejlesztési programjának keretében Paraguay-ban is járt az 50-es évek végén, majd Mauritiuson a 70-es évek közepén, mindkét helyen bútortervezés volt a feladata.
A milánói Triennálén összesen hat aranyérmet szerzett (1951, 1954, 1957, 1960 és 1964 –es években). 1951-ben elnyerte a chicagói Good Design díjat, 1959-ben a Finnországért érmet, 1971-ben a Finnish State Design díjat, és 1990-ben a Furniture Prize of the SIO Interior Architects’ Association of Finland díját.
Ilmari Tapiovaara csodálója volt Alvar Aalto munkáinak, saját munkáit is az ő elméletei alapján akarta készíteni. Tapiovaara is ráérzett a funkcionalizmus lényegére, és az építészetet tekintette munkái kiindulópontjának. Számos széke és más bútora mellett közösségi terek létrehozásán is dolgozott, bankok, hivatalok, hotelek és bemutatótermek belsőépítészeti tervei valósultak meg a 40-es évektől kezdődően. Tapiovaara munkáinak fő jellemzője, hogy minden egyes művét többféle változatban készítette el, és újra kiadta őket más formában. Ez történt a Fanett-Demoiselle székkel (1957); híres Domus székkel (1946), amit később a Knoll gyártott Finnchairnéven,a Trienna székkel (1954); a Lukki székkel, a Otto evőeszköz készlettel (1986); vagyaMaija Mehiläinenlámpával, amit először az Asko (1957), később a Santa & Cole gyártott.
Tapiovaara külföldön is dolgozott. 1952-53- ban a chicagói Illinois Institute of Technology professzora volt, közben egy rövid ideig Mies van der Rohe irodájánál is dolgozott. Az ENSZ fejlesztési programjának keretében Paraguay-ban is járt az 50-es évek végén, majd Mauritiuson a 70-es évek közepén, mindkét helyen bútortervezés volt a feladata.
A milánói Triennálén összesen hat aranyérmet szerzett (1951, 1954, 1957, 1960 és 1964 –es években). 1951-ben elnyerte a chicagói Good Design díjat, 1959-ben a Finnországért érmet, 1971-ben a Finnish State Design díjat, és 1990-ben a Furniture Prize of the SIO Interior Architects’ Association of Finland díját.