Olivier Mourgue

Olivier Mourgue

Francia belsőépítész, designer

1939-

Olivier Mourgue először belsőépítészetet tanult az "Ecole Boulle"-n, majd bútortervezést az "l'Ecole Nationale Supérieure des Arts Decoratifs" iskolában Párizsban,ahol 1960-ban diplomázott. 1958-1961 között Finnországban és Svédországban is folytatott tanulmányokat, mialatt Maurice Holland-nek dolgozott Stockholmban.1963-tól dolgozott az Airborne International céggel. Jól ismert, klasszikussá vált terve a Djinn székek (1965), amiket a nagyközönség Stanley Kubrick: „2001: A Space Odyssey” című futurisztikus filmjében láthatott. A Djinn székek hullámszerű, alacsony üléssel rendelkező székek.
Olivier Mourgu az Airborne International mellett belsőépítészként az „Agence d'Architecture Interieure Gautier-Delaye”nevű cégnek is dolgozott. 1966-ban megalapította saját stúdióját, ahol olyan francia cégeknek készített bútorokat, mint a Renault, a Prisunic és a Mobilier National. 1968-ban tervezte meg"Cubique" nevű székét, amely megnyerte az AID Nemzetközi Formatervezési Díjat.
Kevésbé ismert munkája a Visiona belsőépítészete 1971-ben, mellyel a Bayer cég bízta meg. 1969-ben Joe Colombo, 1970-ben Verner Panton, 1971-ben Olivier Mourgeu kapta ezt a feladatot. Mourgue, aki mindig is szerette a természetet, egy egészen természetes tájat alkotott folyókkal, földre és fűre hasonlító szőnyegekkel, és más természetes padlóburkolókkal, mozgatható szobákkal. Ez volt a legpihentetőbb környezet, ami valaha készült a Visiona során. Olivier Mourgue Visiona-ja egy utópia volt, melyben ember és természet békében él egymással.
Mourgue 1976-ban bezárta stúdióját, és Bretagne-ba költözött, ahol a Brest-i Képzőművészeti Iskola professzora lett. Alkotásainak nagy része számos múzeum gyűjteményében megtalálható. Az Airborne International ma már nem létezik, az eredeti terveket aukciós házakban és antik kereskedésekben lehet megtalálni.